Gép

Kedves Olvasó!

Gyerekkorodban mire gondoltál a gép szó hallatán?

Nekem sokáig nagymamám varrógépe volt „A gép”. Aztán a mosógép lett az, majd – immár évtizedek óta töretlenül – a számítógép. Ezekről mind azt tartottam, hogy megkönnyítik az ember életét, mert általuk gyorsabban és hatékonyabban végezhetünk el különböző feladatokat. (Azt sokáig nem firtattam, mégis hova lett az a rengeteg idő, amit megspóroltunk.)

Ami viszont már kiskoromban is ámulatba ejtett, az az óraszerkezet. Toronyóra, csörgőóra, karóra – mintha ritka és fenséges műalkotások lettek volna. Kibontani egy működő órát, figyelni a fogaskerekek precíz mozdulását, hallgatni a rendíthetetlen ketyegést, beállítani pár perccel későbbi időpontra az ébresztés idejét és lélegzet-visszafojtva figyelni, mikor ér oda a mutató, mikor lendül a kis kalapács a fémcsengők kupolája felé – ez semmihez sem fogható kaland volt. És volt benne valami bizsergetően zavarba ejtő, mintha titkot fedtem volna fel, mintha megéreztem volna valaki szívdobogását. Ott volt előttem kinyitott mellkassal az a törékeny szerkezet, és ugyanúgy működött, mintha nem lenne védtelen.

A mechanikus óra feltalálásával az ember az időmérést függetlenítette a természet elemeitől – már nem kellett hozzá napfény, hogy az árnyék változásából mérni tudja az idő múlását, és nem kellett figyelnie, mennyi idő alatt folyik ki a víz az edényből, vagy mennyi idő alatt emészti fel a tűz lángja a gyertya adott szakaszát. Fogaskerekek szabályos mozgása biztosította a mérést, majd egyre precízebb lett a szerkezet – az ember kapott egy illúziót, hogy tudja a pontos időt. Hogy másodpercekben és óramutatók számlapokon megtett köreivel valahogy megragadhatóvá tette a végtelen egy szeletét. Holott sem évmilliárdokban, sem a másodperc törtrészeiben nem tudtuk sem számszerűsíteni, sem megérteni az idő lényegét.

*

A gépről egyre gyakrabban az algoritmusok jutnak eszembe először. Hogyan bontják egyszerű mintázatokra a figyelmünket, a vágyainkat, a döntéseinket. Hogyan sodorják elénk a mintázatokat – hírfolyamokban, ajánlásokban, láthatatlan rangsorokban –, hogy adott érdekek és rejtett célok szerint figyeljünk, vágyjunk, döntsünk.

De az algoritmusok nem a gépekben jönnek létre, hanem belőlünk erednek. Az emberi működés egyik pillére épp ez, hogy észreveszünk mintákat, törvényszerűségeket, szabályokat. Egyszerűbb részekre bontjuk a világból szűrt tudást, kisebb egységekben rögzítjük és osztjuk meg egymással. Ezeket az élettapasztalatokat őrzik a közmondások – egy-egy mintázat, egy-egy működésmód. Az élet kis pragmatikus igazságai. Arra valók, hogy felismerjük őket és könnyebben eligazodjunk.

Az életünket újra és újra ugyanazok a történetek formálják, amelyek ugyanazt példázzák a lázadásról és megtisztulásról, győzelemről és bűnhődésről, szerelemről és elmúlásról. Ezeket a mintákat, a sorsunkat hordozó réges-régi programokat rögzítik a mítoszok, neveli belénk a kultúránk. De sokszor ma már csak számokat és képleteket írtunk oda, ahol korábban történetek voltak.

Milyen program fut bennünk valójában? A jó vagy a gonosz működésmód mitől aktiválódik az emberben? Mindkettő belénk van kódolva, vagy egyik hibás működés? Régi kérdések ezek is. William Blake A tigris című versében így teszi fel:

„S amikor befejezett,
mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?”

(Szabó Lőrinc fordítása)

*

Eszembe jut, mennyire megdöbbentett, amikor először jelent meg a számítógépem képernyőjén, hogy Verify you are human. Azaz: Igazold, hogy ember vagy! Először viccesnek találtam, hogy az, hogy bele tudok kattintani egy kis négyzetbe vagy hogy felismerem a bicikliket a képrészleteken, elegendő bizonyíték arra, hogy nem vagyok robot, de valójában ez nyugtalanító. Azzal szembesített, hogy nem tudnám könnyedén megmondani, mi az ember, és mi benne az igazán emberi.

Pár ezer év alatt sem tudtunk pontos választ adni erre, de most olyan korba léptünk, amikor már nem bíbelődhetünk tovább eredménytelenül. Egy határhoz érkeztünk: a gépek már többet tudnak az emberről, mint bármelyikünk. Ott állunk előttük, mint egy felnyitott szerkezet – mi az bennünk, amit a gép mégsem tud eltanulni?

Ezt a határvidéket kíséreltük meg feltérképezni az itt következő oldalakon.

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő